Kimeríthetetlen és egyre felkapottabb témakör a gyermekkori hiperaktivitás. Nem meglepő, hiszen a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar jelenleg a leggyakrabban diagnosztizált pszichológiai rendellenesség gyerekeknél. A kórkép azonban rengeteg vitára ad okot, nem csak a szakemberek körében…

A köznyelvben meghonosodott rövidebb elnevezés, a „hiperaktivitás” valójában egy tünetegyüttesre utal, mert a „hiperaktivitás” gyakorlatilag elválaszthatatlan az impulzivitástól és a figyelemzavartól. A három tünet együttesét a szaknyelvben ezért hiperkinetikus szindrómaként, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarként, vagy ADHD (attention deficit and hyperactivity disorder) megnevezéssel jelölik. A figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral diagnosztizált gyerekek közötti különbség abból adódik, hogy melyik tünet – a hiperaktivitás-impulzivitás vagy a figyelemzavar – válik inkább kiugróvá. Jellemző tendencia, hogy a fiú gyerekek között hatszor gyakrabban állapítanak meg ADHD-t, mint a lányoknál. Ez annak köszönhető, hogy amíg a fiúknál a tünetek leggyakrabban hiperaktivitásban és impulzivitásban mutatkoznak meg, ezáltal sokkal kifejezettebbek és feltűnőbbek, addig a lányoknál a fő tünet a figyelemhiány, amely sokszor leplezetlenül marad. (Az alábbi cikk főleg azokról a gyerekekről szól, akiknél a fő tünet a hiperaktivitás-impulzivitás.)

Egyes szakértők 3-5%-ra becsülik a hiperaktív gyerekek arányát a világon. A kórkép egyértelműen túldiagnosztizált, melynek oka többek között a kritériumrendszer pontatlansága: például a túl általánosak megfogalmazások (pl. „rengeteget beszél”). Ezek értelmezése kultúránként jelentősen eltérhet, ami magyarázatul szolgálhat arra a statisztikai eltérésre, miszerint amíg az USA-ban 5-7% a hiperaktív gyerekek aránya, addig Angliában ez az érték csak 1%. Továbbá fontos tudni, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar hivatalosan csak kisiskoláskortól diagnosztizálható és a szakszerű kritériumrendszer tünetlistájából 6-nak legalább fél éven át jelen kell lennie a gyermeknél. A családnak elsődleges és meghatározó szerepe lenne a gyermekkori hiperaktivitás megállapításában, ezért egyre inkább bevált módszer a tesztek mellett egy szülői és egy tanári kérdőív kitöltetése is. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a hiperaktivitás kiváltó okai a mai napig nem teljesen tisztázottak, mert kialakulásában genetikai, biológiai és pszichoszociális tényezők egyaránt szerepet játszhatnak és gyakori a más kórképekkel való együttjárás is (pl. szorongás, depresszió stb.). Továbbá számos különböző forrásból fakadhatnak hiperaktivitásra emlékeztető tünetek. A mozgásszegény életmód mára generációs betegséggé nőtte ki magát, így a gyermek ki nem elégített mozgásigénye, nem meglepő módon, tanórai rendetlenkedéshez vezethet. Az izgágaság lehet a figyelemfelkeltés eszköze is például szeretethiányos, elhanyagolt gyermekek esetében. Előfordulhat, hogy a szorongás okozta feszültség levezetése miatt jelentkeznek hiperaktivitáshoz hasonló tünetek, ebben az esetben érdemes elsőként a szorongás lelki hátterét felderíteni. Számos esetben pedig tanulási zavarokkal függ össze a tünetképzés, hiszen például egy diszlexiás gyermek előbb-utóbb elunja, hogy nem érti a feladatot, az üres perceket pedig ki kell tölteni valamivel…

Gyakran hangzanak el baljós jóslatok miszerint a hiperaktív gyermekből magatartászavaros kamasz, majd jó eséllyel antiszociális felnőtt lesz. Való igaz, hogy az agresszív magatartászavarral diagnosztizált serdülők előéletében többször találtak figyelemhiányos hiperaktivitás zavart, de a magatartászavar nem közvetlenül a hiperaktivitásból fakad, sokkal inkább annak köszönhető, hogy a nehezebb alkalmazkodás miatt a hiperaktív gyerekeket a környezetük rosszként, hasznavehetetlenként vagy megbízhatatlanként skatulyázza be, ezáltal állandóan kudarcot élnek át, motivációjukat elvesztik, önbecsülésük pedig nagymértékben csorbul. Ezt tovább tetézi, hogy a figyelemzavar és az impulzivitás miatt sokszor tanulási gondokkal küzdenek, így az iskolai teljesítményük is elmarad az elvárttól. Járulékos jelenségként gyakran fizikai tüneteket – fejfájást, hasfájást, depressziót – is produkálnak.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavart leggyakrabban gyógyszerrel, stimulánsokkal kezelik azonban nem a gyógyszerek jelentik az egyetlen megoldást, sőt a legtöbb esetben egyáltalán nem kell, hogy a terápia részét képezzék. A jelenleg alkalmazott szerekkel a tünetek enyhülése érhető el, de hatásuk nem eléggé ismert és messze nem tökéletes: a gyógyszeres terápiák 65-75%-nál elérik ugyan a kívánt hatást, azonban számos esetben mellékhatások lépnek fel. Ennek ellenére a gyógyszeres kezelés lehet indokolt is abban az esetben, ha valóban agyi-biokémiai eltérés okozza a hiperaktivitást és a tünetek olyan súlyosak, hogy másképpen nem közelíthető meg a gyermek. Minden más esetben a tapasztalat azt mutatja, hogy a hiperaktivitás jól kordában tartható speciális neveléssel és egyéni bánásmóddal, melynek célja, hogy a gyermek megtanulja kezelni késztetéseit, és kontrollálni tudja mozgását és figyelmét. Bíztató adat, hogy kamaszkorra a hiperaktív gyerekek 20 %-a egyszerűen „kinövi” a tüneteket. A hiperaktivitás orvoslásához elengedhetetlenül fontos lenne a támogató családi háttér és a gyermek igényeihez igazodó intézmények kiválasztása (pl. hiperaktív gyermekeknél előnyösebb a kisebb létszámú csoport vagy osztály).

Kevés cikk tér ki a hiperaktív gyerekek pozitív tulajdonságaira, és arra, hogy hogyan lehet akár előnyt kovácsolni a fenti tünetekből. Pedig a hiperaktív gyerekek, az IQ tesztek eredményei alapján, általában átlagon felül teljesítenek a rövidtávú memóriatesztekben és a szókincspróbákban, valamint a képi, kreatív részpróbákban is kiemelkedőnek bizonyulnak (igaz egyes logikai és számolásos feladatokban átlag alatt maradt a teljesítményük). Továbbá vonzzák őket az új és érdekes dolgok, amiket szeretnének azonnal magukévá tenni. Sokszor kivételes tehetségűek és olyan tulajdonságok birtokában vannak, mint a kreativitás, a kedvesség, a barátkozó szellem, a nyíltszívűség, a humor, a segítőkészség és a fejlett igazságérzet, azonban a környezet tünetekre adott reakciója és a beskatulyázás miatt ezek a tulajdonságok sokszor figyelmen kívül maradnak és a negatív attitűd önbeteljesítő jóslattá válik. Ennek elkerülése végett elengedhetetlenül fontos a türelem, a helyes, szeretetteljes bánásmód és a gyermek igényeinek megfelelő közeg biztosítása.

Linkajánló:
Szendi Gábor honlapja: http://www.tenyek-tevhitek.hu/hiperaktiv-gyerek-vagy-hiperaktiv-gyogyszeripar.htm

Könyvajánló:
Szücs Marianna: Esély vagy sorscsapás? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003
László Zsuzsa: Az örökmozgó gyerek, Ton Ton Kiadó, 2005

Az cikk eredetileg a www.babamappa.hu weboldalon jelent meg 2011-ben.
www.babamappa.hu/2011/09/03/hiperaktivitas-hitek-es-tevhitek/
(A weboldal már nem elérhető.)