Az önbizalom és önbecsülés megalapozása az első 7 életévben történik. Ennek első fázisa a csecsemő- (1 éves korig) és kisgyermekkor (3 éves korig). Ebben a korai időszakban a közvetlen környezetnek, a szűk családnak (szülők, testvérek) nagyon meghatározó szerepe van a kisbaba életének alakulásában.
De! Gyakran esünk abba a tévhitbe, hogy azt hisszük, hogy egy csecsemő csak passzív befogadója lehet a körülötte történteknek. Pedig egy kisbaba már születése pillanatától – sőt valójában már magzati korától is – nagyon is aktív alakítója a körülötte történő eseményeknek, azáltal hogy viselkedésével bizonyos reakciókat hív elő a körülötte levőkből.
A csecsemőket temperamentum-típus szerint különbözteti meg a pszichológia. Temperamentum szerint nagy eltérések lehetnek két csecsemő között például az aktivitásszintben, a biológiai ritmus rendszerességében, az alkalmazkodóképességben vagy a vállalkozókedvben stb.
És most képzeljünk magunk elé két különböző csecsemőt!
1) Az egyikük biológiai ritmusa nagyjából kiszámítható rendszerességet követ – tehát megközelítőleg akkor eszik, alszik, kakil, ahogy „az a nagykönyvben meg van írva”. Ébren töltött óráit jó kedélyállapotban, aktívan, a környezete felé mutatkozó kíváncsisággal és kezdeményezőkészséggel tölti.
2) És képzeljünk el egy másik, hasonló korú csecsemőt, akinek biológiai ritmusa kiszámíthatatlan, szabálytalan, emiatt gyakran nyűgös, ébren töltött óráiban az aktivitása gyakran sírásban mutatkozik meg, így gyakori vigasztalást igényel.
Mit gondolunk, vajon a környezet, akár ugyanaz az édesanya ugyanúgy fog-e viselkedni, ugyanazt fogja-e megélni az első és a második csecsemő esetében?
Egészen biztos, hogy ugyanaz az édesanya és ugyanaz a környezet egészen másképp fog reagálni a két különböző csecsemőre. Így éri el a kisbaba, hogy egészen más reakciókat, más ún. gondozói viselkedést fog előhívni a körülötte levőkből!
Tehát nem csak a környezet hat és reagál a gyermekre, hanem a gyermek is a környezetre, így állandó kölcsönhatásban vannak. Ezekből a kölcsönhatásokból – az állandó jelzések és visszajelzések körfogásából – kezd el formálódni a gyermekben az, hogy kicsoda és milyen is ő. Mintha egy élő tükörbe nézne, így lesz egyre több tudása önmagáról: ahogy bizonyos jelzőkkel illetik („Milyen okos vagy”), ahogy egyes mozzanatait díjazzák, jutalmazzák („De ügyes vagy”), míg másokat ellenezhetnek („Ezt nem szabad”). A visszajelzéseken túl a saját tapasztalatszerzés és a tanulás játszik még fontos szerepet az énkép (=tulajdonságaink, és magunkról alkotott vélekedéseink összessége) kialakulásában. Hiszen az idő előrehaladtával, ahogy kisgyermekként egyre jobban felfedezi a körülötte levő világot, úgy lesz egyre több tapasztalata és tudása önmagáról is. A tanulás során, pl. utánzás révén pedig újabb viselkedésmintákra, tulajdonságokra is szert tehet. Tanulási folyamat eredménye lesz az is, amikor 1,5 éves kora körül, a baba már felismeri magát a tükörben – ez egy újabb fontos lépcsője az énkép kialakulásának.
A későbbiek során ez a kezdetleges énkép formálódik tovább: tehát az összegyűjtött tudás folyamatosan bővül, differenciálódik és megjelenik az önértékelés, tehát az énképet alkotó tulajdonságok és vélekedések felcímkézése (pozitívnak vagy negatívnak ítélése). Minél több pozitív visszajelzést kaptunk cseperedésünk során, minél több pozitív tapasztalatot gyűjtöttünk önmagunkról, annál pozitívabb énképet fogunk kialakítani, ami a magasabb önbizalomnak és az erősebb önbecsülésnek az alapját fogja képezni.
Köszönöm, hogy elolvastál! Ha tetszett a cikk, és érdekesnek találtad, akkor ajánlom figyelmedbe a következő fejezetet is, amelyből részletesebben kiderül majd, hogy az óvodáskorban hogyan alakul, formálódik az önbizalom. Hamarosan!
A sorozat korábbi részeit addig is itt érheted el:
http://benesandrea.hu/blog-2/