Tényleg hiperaktív a gyermek?

Számos szülő szembesül azzal, hogy csemetéjéről a következőket állítják az óvodában, iskolában: „Nem tud egy helyben ülni, képtelen bármire odafigyelni, csak babrál és szörnyen szófogadatlan! Egy igazi rossz gyerek!” Vagy mégsem erről van szó? Meglehet, hogy a gyermeknek olyan problémája van, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk, és legfőképp nem szabad rossznak bélyegeznünk őt. Benes Andrea pszichológussal a hiperaktivitásról beszélgettünk.

– Mit jelent pontosan a hiperaktivitás?

–   A hivatalos megnevezés figyelemhiányos hiperaktivitás szindróma, az angol rövidítése ADHD (=attention deficit and hypearactivity disorder), tehát a hiperaktivitás a köznyelvben egy leegyszerűsített megnevezés, ugyanis a hiperaktivitás szorosan összefonódik a figyelemzavarral. Három fő tünetről van szó – figyelmetlenség, hiperaktivitás, impulzivitás – de két fő altípust, valamint egy kombinált típust különböztetünk meg. A figyelemzavaros altípusnál a figyelmetlenség 9 jellemző kritériumából, a hiperaktív-impulzív típusnál a hiperaktivitás és impulzivitás együttes 9 kritériumából 6-nak legalább hat hónapig fenn kell állnia, hogy a diagnózis megszülessen. A kombinált típusnál minkét kritérium teljesül, és minden esetben elmondható, hogy az észlelt viselkedés a gyermek fejlődési szintjének nem felelnek meg. Ugyanis van, amikor az életkor indokol bizonyos megnyilvánulásokat, előfordulnak olyan periódusok, amikor ideiglenesen megjelenhetnek a figyelmetlenség tünetei vagy a hiperaktív-impulzív tünetek. Korábban az volt a protokoll, hogy a gyermeknek hét éves kora előtt tüneteket kellett mutatni, hogy a diagnózis felállítható legyen, ezt most felemelték tizenkét éves korra. Erre egy példát is mondanék: amennyiben egy 16 esztendős gyermeket elvisznek szakemberhez, de rá 12 éves kora előtt egyáltalán nem voltak jellemzőek az ADHD tünetei, akkor nagy valószínűséggel a jelenség oka másban keresendő.

– Mik a jellemző tünetek, mire kell odafigyelni a környezetnek?

– Ez a szindróma legalább két élethelyzetben funkciózavart okoz, ez általában az otthont és az iskolát érinti. Egyik jellemzője a figyelmetlenség, a tanulmányi eredmények leromlása úgy, hogy ez nem a tanuló intelligenciájával magyarázható, mégis a gyermek nem tud koncentrálni a részletekre, nem tartja meg a figyelmét, könnyen elterelődik és egyfajta általános feledékenység is észrevehető. A hiperaktív-impulzív típus izeg-mozog, állandóan babrál, csinál valamit, folyton mozognia kell, elhagyja a helyét, túl sokat beszél, a kérdés vége előtt kimondja a választ, közbeszól. Sok esetben könnyen mondják rá, hogy „szeleburdi”.

Az ADHD ritkán fordul elő önmagában, a legtöbbször együtt jár más zavarokkal is, például tanulási zavarral, mint a diszlexia, diszkalkulia. Ez arra enged következtetni, hogy ezeknek a zavaroknak a háttere közös lehet. Viszont nem összetévesztendő, ha egy gyermek azért mutat hiperaktív-impulzív tüneteket, mert nem érti a számokat, a szöveget, unatkozik és ezért elkezdi lekötni magát – ez nem jelenti, hogy ADHD-s is. Gyakran fordul elő járulékos zavarként tic-zavar, akaratlan mozgások, főleg fiatalabb gyerekeknél.

Szélsőséges vagy nem kezelt esetben viselkedészavarokkal, határ- és szabályszegő magatartással, szerhasználattal és depresszióval is párosulhat az ADHD, amelyek összessége a legsúlyosabb esetekben felnőttkorra antiszociális viselkedéshez vezethet.

Nagy különbség figyelhető meg a lányok és a fiúk diagnózisában, a fiúknál jellemzően hiperaktív-impulzív vagy kombinált típusról beszélhetünk, míg a lányoknál jellemzően figyelemzavarról. Mivel a hiperaktív-impulzív tünetek sokkal feltűnőbbek, ennek köszönhető, hogy hatszor gyakrabban diagnosztizálnak fiúkat ADHD-val.

– Mi az oka az ADHD –nak?

– Úgy tűnik, hogy biológiai okok, agyi rendellenes működés áll a háttérben, ami főleg a homloklebenyt érinti, az valamiért nem megfelelően működik. A hibás működés sok mindenből adódhat, ez még nem minden esetben tisztázott, mivel egy bonyolult, komplex rendszerről van szó. A hajlam öröklődhet is, ha a családban korábban volt érintettség, akkor nem meglepő, ha a gyermeknél is megjelenik. További befolyásoló tényezők a várandósság és a szülés alatti események is, például összefügghet azzal, ha az anya a terhesség alatt folyamatos szerhasználó volt. De közrejátszhat a koraszülés, az oxigénhiány, illetve akkor is sérülhet a belső rendszer, ha a gyermeket kiskorában valamilyen koponyatrauma éri. Fontos megjegyezni tehát, hogy kevés kivételtől eltekintve az ADHD biológiai okokra vezethető vissza. Ugyanis sokan abban a hitben élnek, hogy a gyerek szándékosan fegyelmezetlen, figyelmetlen, holott ő nem tehet erről, akaratától függetlenül ilyen.

– Hogyan történik a diagnosztizálás és a kezelés?

– A gyermeket alapos vizsgálatnak vetik alá, de a hivatalos menetrend szerint nem csak őt vizsgálják, hanem a szülőtől és a pedagógustól is tájékozódnak. Ugyanis előfordulhat, hogy a tünetek mást takarnak. Például kiderülhet, hogy otthon nincs semmi probléma, csak az iskolában vagy éppen fordítva. A kicsi rengeteg dolog miatt szoronghat, figyelemre vágyhat, mert elhanyagolják őt. Manapság számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a gyermekről és a környezetéről is, melyek között a megfigyelés és a kérdőívek mellett már az IQ tesztek, orvosi és neuropszichológiai vizsgálatok is szerepelnek. Alaposan meg kell vizsgálni a három alappillért – gyermek, szülő, pedagógus -, hogy mennyire csengenek egybe az eredmények. Ha felmerül az ADHD gyanúja, akkor érdemes pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni, hiszen csak szakember jogosult a diagnózis felállítására.

Mint ahogy a legtöbb kórképnél, az ADHD-nál is különböző fokozatok léteznek és a megküzdéshez szükséges személyes tényezők is nagyban különböznek.

Rendkívül fontos a kezelés sikerességéhez a pszichoedukáció, ez korrekt, szakszerű felvilágosítást, információátadást jelent mind a gyermek, mind a család, a pedagógusok részére a jelenség természetéről, kezelési lehetőségeiről, kimeneteléről. Lényeges, hogy a környezet is megfelelően felkészült legyen, és helyén tudja kezelni a gyermek viselkedését.

Az egyik kezelési módszer a kognitív viselkedésterápia. Ebben az esetben az érintettek környezetének azt tanítják meg, miként tudják a szülők és a pedagógusok megfelelő irányba terelni a gyermek viselkedését, úgy hogy a gyermek is partner legyen ebben.

Szükség esetén a pszichiátria hatáskörébe tartozó gyógyszeres terápia is létezik, melynél elengedhetetlen, hogy ez rendszeres orvosi kontroll mellett történjék. A pszichiáternek folyamatos visszajelzésre van szüksége a gyermek állapotáról, viselkedéséről ahhoz, hogy megfelelően be tudja állítani a dózist.

Gyakran előfordul, hogy büntetik az ADHD-s gyermeket, vagy a szülő rossz nevelésének rovására írják a tüneteket. Fontos belátni, hogy a szülő sem hibás és a gyermek sem szándékosan viselkedik így, hiszen néhány kivételtől eltekintve kimutatható biológiai rendellenesség áll a háttérben, tehát akaratától független dolgokról van szó, amelyeket nem tud kontrollálni. Ha sokszor megbüntetik olyanért, amiről nem tehet, az tehetetlenséget, frusztrációt okoz, megbélyegzéshez, társas közegből való kiközösítéshez vezethet, később pedig ennek nyomán kialakulhat szorongásos zavar, depresszió is.

Az ADHD tünetei felnőtt korra mérséklődhetnek vagy eltűnhetnek, de a statisztika szerint 30-50%-ban felnőtt korban is megmaradnak. Habár az önkontroll és a tudatosság fejlődése elősegíti a tünetek mérséklődését, elengedhetetlen, hogy a gyermek időben szakorvoshoz kerüljön a kedvező kimenetel érdekében.

Gyakran jelenthet megoldást olyan alternatív iskola, ahol kevésbé kötöttek a szabályok. De az ADHD-s gyermekeket nem kell elkülöníteni, mert integráltan nevelhetők. Ugyanakkor jobban érzik magukat, ha a saját tempójukban jöhetnek-mehetnek, ha ilyen iskoláról tudunk gondoskodni, az számos problémát kiküszöböl. Az, hogy a jelenlegi iskolarendszer nem képes őket megfelelően befogadni, nem jelenti azt, hogy csak velük van a gond. Fontos lenne, hogy ne kényszerítsük bele őket nem nekik való környezetbe.

Amit mindig ki szoktam emelni, az az, hogy ne csupán a szindróma negatív oldalát nézzük! Ugyanis ezek a gyerekek a legtöbbször rengeteg pozitív adottsággal rendelkeznek, ilyen a nyitottság, barátságosság, nyíltszívűség, humor, de akár a zenei érzék, kreativitás vagy átlagon felüli intelligencia is. Ha a hiperaktív-impulzív tüneteket lelkesedéssé tudjuk fordítani, és a pozitív oldalát ragadjuk meg a jelenségnek, akkor könnyen építhetünk az erősségeikre. Ők nem kezelhetetlen gyermekek, csupán eltérő bánásmódra és más keretekre van szükségük.

Az interjú a Babamagazin 2014. április-májusi számában jelent meg.