Szinte egyik fogyókúrás módszer sem tér ki a fogyókúrát kísérő pszichés tényezőkre, pedig a fogyókúra valójában fejben dől el. Az első lépés a súlyleadáshoz vezető rögös úton az elhatározás megszületése, melyhez elengedhetetlen a gondolkodásmód megváltoztatása. Először gondolatban kell felkészítenünk magunkat az életmód-változtatásra, tudatosítanunk kell célunkat, és elegendő akaraterőt kell gyűjtenünk.
A WHO Európai Régiójában minden második felnőtt és a gyermekek ötöde túlsúlyos (túlsúlyosnak azok az egyének számítanak, akiknek BMI index 25-30 között van, 30 feletti BMI index esetén már kövérségről, elhízottságról beszélünk). Csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg több mint 70 millió ember elhízott, ezen felül további 163 millióan túlsúlyosak. Ennek előfordulása Magyarországon még ennél is nagyobb mértékű: az iskolás gyermekek és a 18-30 év közötti felnőttek csaknem fele túlsúlyos, a 40 év felettiek között az elhízottak aránya 60-75%! A magyaroknak csupán egyharmada elégedett a testsúlyával, és minden második gondolja úgy, hogy súlyfelesleggel rendelkezik, egytizedük pedig egyenesen elhízottnak tartja magát. Mindössze néhány százalékos azok aránya, akik túl soványnak találják magukat. A magyar fiatalok közel fele elégedetlen a testével – az általános iskolások 25 százaléka, míg a középiskolások több mint 40 százaléka már legalább egyszer fogyókúrázott életében. A 18 és 25 év közötti magyar fiatalok 0,5-1 százaléka anorexiában, 3-4 százaléka bulímiában szenved…
Megdöbbentőek és elgondolkodtatóak a fenti adatok: míg az emberek egy része túlsúlytól szenved, mások evészavarral küszködnek és/vagy kórosan soványak. És mi a közös a két végletben? A fogyókúra. Míg a túlsúlyos és elhízott embereknek egészségügyi érdekük a súlycsökkentés, az evészavarral küszködők a mai szépségideálnak akarnak megfelelni. A médiának igen nagy szerepe van mindkettő kialakulásában. Egyrészről a divattá vált karcsúságideált hirdeti („minél vékonyabb, annál szebb”), másrészről a reklámok egészségtelen, alacsony tápértékű, hizlaló, de olcsó ételek fogyasztására buzdítanak. Nem csoda, hogy e kettősség frusztrációt, stresszt és disszonanciát okoz. A (vélt vagy valós) feleslegtől való megszabadulás kényszere elsősorban a nőket érinti, akik meg akarnak felelni a kor elvárásainak. A médiában bőven fellelhetők a különböző fogyókúrás módszerek, tippek, tanácsok. Ám a fogyókúrák 95 százaléka teljes kudarc. Sokan nem bírják betartani az emberpróbáló diétákat: az éhséget nem könnyű elviselni. És ha sikerül is megszabadulni néhány kilótól, a legtöbben rövid időn belül visszaszedik akár a leadott kilók kétszeresét is!
Legtöbben a módszerekben keresik a hibát, pedig gyakorlatilag bármelyik fogyókúra eredményes lehet, amely egészségesebb táplálkozásra és rendszeres testmozgásra buzdít. Azonban a fogyókúrás módszerek nem térnek ki sem a diétázás korlátaira, sem a pszichés tényezőkre. A fogyókúráknak ugyanis vannak korlátai. Bebizonyosodott, hogy a tápláléktól való megfosztás falásrohamhoz vezethet. Éhezést követően az egyének nemcsak az elmaradt tápanyagot pótolják, hanem hajlamosak jóval több élelmet magukhoz venni (Coscina és Dixon, 1983). Ráadásul az élelemmegvonás lelassítja az anyagcserét. Ha lelassul az anyagcsere, csökken a kalória-felhasználás, ami súlygyarapodáshoz vezet. Ez magyarázattal szolgál arra, miért válnak egyre nehezebbé az egymás utáni fogyókúrák: a szervezet minden egyes próbálkozás után tovább csökkenti az anyagcsere sebességét (Brownell, 1988).
Szinte egyik fogyókúrás módszer sem tér ki a fogyókúrát kísérő pszichés tényezőkre, pedig a fogyókúra valójában fejben dől el. Az első lépés a súlyleadáshoz vezető rögös úton az elhatározás megszületése, melyhez elengedhetetlen a gondolkodásmód megváltoztatása. Először gondolatban kell felkészítenünk magunkat az életmód-változtatásra, tudatosítanunk kell célunkat, és elegendő akaraterőt kell gyűjtenünk. A pszichológia a sikertelen fogyókúrák hátterében olyan tényezőket feltételez, mint a tudatos önkorlátozás összeomlása vagy az érzelmi arousal.
Az étkezési szokásokat tekintve tudatosan korlátozókat és korlátozás nélkül evőket különíthetünk el egymástól. Kísérleti eredmények szerint a tudatos korlátozók viselkedése összefüggésben van az elhízással (Herman és Polivy 1980; Ruderman 1986). Mivel túlsúlyos egyéneknél az érzelmi arousal (pl.: egy megoldatlan emocionális probléma) falásrohamot válthat ki, a tudatos önkorlátozás összeomlását kísérő érzelmek és a stressz is falásrohamhoz vezethetnek. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a fogyókúrák abbahagyása után, a tudatos kontroll megszűnésével az egyének visszaszedik a leadott súlyfelesleget – sőt néha még többet is.
Súlyfelesleggel rendelkező személyekről sokszor kiderül, hogy kevésbé érzékenyek szervezetük belső ingereire, azaz nehezebben alakul ki náluk a telítettség és jóllakottság érzése. Ez a Heilbrun és Bloomfield által „belső pásztázó” rendszernek nevezett funkció lehet az egyik kiváltója a túlzott kalóriabevitelnek.
A hízástól való beteges félelem és az állandó diétázási kényszer komoly betegségekhez vezethet. Ilyen az anorexia nervosa és a bulímia nervosa. Mindkettő hátterében elsősorban a testképzavar áll: a beteg kövérnek látja magát, pedig a bulímiások testsúlya általában normális, az anorexiás betegek pedig kórosan soványak. Míg az anorexiások teljesen megvonják maguktól a táplálékot, a bulímiásokat falásrohamok és azt követő purgálási próbálkozások, önhánytatás, hashajtók alkalmazása jellemzik. A bulímiát mint betegséget nehezebb felismerni, mert az egyén általában normális testsúlyú marad. Az evészavarok a legnagyobb halálozási mutatójú pszichiátriai betegségcsoport: halálozási rátájuk 8-10 százalék!
Az evészavarok és a média által életre hívott karcsúságideál közötti összefüggés egyértelmű. Az önobjektifikációs elmélet a testképzavar kialakulására keresi a választ a kulturális okok függvényében. Az elmélet szerint, ha egy társadalomban a női testet szexuális objektumnak tekintik, az hatással van a nők önmagukról alkotott képére és jóllétére (Fredrickson és Roberts, 1997). Ennek mind pszichés, mind érzelmi következményei vannak. A nők egy külső szemlélő szemével nézik saját testüket és állandó jelleggel ellenőrzik azt, miközben ez az állapot szégyenérzetet és szorongást válthat ki – ez az önobjektifikáció jelensége.
Az elhízás és az evészavarok egyre nagyobb problémát jelentenek a nyugati társadalmakban. Betegségeknek tekinthetők, melyek gyógyításra szorulnak. Egyik közös pontjuk a média, mely az elterjedésükben játszik szerepet, másik a fogyókúra, mely az elhízás esetében pozitív, az evészavarok esetében viszont negatív jelenségnek tekinthető. A fogyókúrákkal kapcsolatban fontos, hogy a korlátokat és a pszichés tényezőket is vegyük figyelembe.
A cikk a Mindennapi Pszichológia Magazin 2009-es cikkíró pályázatának egyik nyertes műve lett:
http://mipszi.hu/cikk/090529-sikertelen-tul-sikeres-fogyokurak